Kazahsztán és Dél-Afrika egymásra találtak

A kazahsztáni és dél-afrikai képviselők szerint fejlődő kapcsolatokat láthatunk majd a következő években a két ország között, amelynek a legfőbb hajtóereje lehet a turizmus és az ásványanyag kidolgozás.

Nurszultan Nazarbajev kazah elnök Dél-Afrikát nemrégiben országa leendő partnerének nevezte, és a két ország közötti diplomáciai kapcsolat 20 évvel ezelőtti létesítésének alkalmából Shirish Soni, Dél-Afrika rendkívűli és meghatalmazott nagykövete a két ország kapcsolatainak perspektíváiról beszélt a Kazinform hírügynökségnek.

A nagykövet kifejtette, hogy két nagyon fiatal államról van szó (Kazahsztán idén ünnepelte függetlenségének huszadik évfordulóját, Dél-Afrika az apartheid eltörlésének tizennyolcadik évét), amely meghatározó tényező a két ország kapcsolatában. Jelentős kezdetnek számít, hogy az afrikai ország már megnyitotta követségét Kazahsztánban, míg a közép-ázsiai ország is tervezi ugyanezt megtenni, valamint a magasszintű kapcsolatok fejlődésének szintén fontos lökést adhat majd a kazah elnök tervezett útja Dél-Afrikába.

Soni elmondta, hogy a logisztikai kihívás ellenére is a turizmus és az ásványkincs-kidolgozásban rejlenek befektetési és kereskedelmi lehetőségek a két ország között. A nagykövetség aktív szerepet vállal majd a kazahsztáni piac dél-afrikai üzletembereknek való hirdetésében, és a kapcsolatok fejlődésével mindkét fél számára hatalmas piacok és új lehetőségek nyílnak meg a két fejlődő kontinensen.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »