Leállították az utolsó atomreaktort

Szombat este az ellenőrzési munkálatok kezdete miatt leállt a még működő utolsó atomerőmű is Japánban. Az ország negyven év után először nukleáris energia nélkül maradt.

Az 1970-es évek óta először nukleáris energia nélkül maradt Japán, miután helyi idő szerint szombat este 11 órára az utolsó működő atomerőművet is leállították karbantartási és ellenőrzési munkálatok miatt. Az ország legészakibb részén, Hokkaidó szigetén található Tomari reaktor felülvizsgálati munkái előreláthatólag több, mint 70 napig fognak tartani. A Japánban található atomreaktork száma meghaladja az ötvenet, amelyek együttesen az ország energiaigényének harmadát szolgálták ki. Mostantól azonban más forrásokból kell megoldani a szigetország áramellátását.

A közelgő forró nyári hónapokban az ipari energiafelhasználás mellett a lakosság áramfogyasztását illetően is számottevő növekedésre kell számítani. Ennek hatására félő, hogy energiahiány fog fellépni az országban. Az atomerőművek leállításának következményeként hiányzó energia pótlására az ország a megszokottnál nagyobb mennyiségben importál fosszilis energiahordozókat a tavalyi katasztrófa óta. A megemelkedett behozatal miatt a múlt évben a valaha volt legnagyobb hiányt mutatta a japán külkereskedelmi mérleg.

Noda Josihiko miniszterelnök nyilatkozata szerint a Japán nyugati részén található Oi atomerőmű két üzemen kívül helyezett egysége kellően biztonságos, így azok bármikor újra beindíthatók az áramkimaradások elkerülése érdekében. Az atomenergia-ellenes közvélemény azonban hevesen támadja a nukleáris erőforrás használatára való visszatérést, és mindinkább az alternatív energiaforrások fejlesztését és alkalmazását sürgeti. Amennyiben az elkövetkezendő fülledt nyári időszakot sikerül az országnak áramkimaradások nélkül átvészelnie, az atomerőművek végleges leállítására vonatkozó felhívások valószínűsíthetően tovább fognak erősödni. A szakértők többsége mégis úgy véli, Japánnak nem lesz más lehetősége, mint az atomenergia újbóli alkalmazása.

Mint ismeretes, tavaly március 11-én a japán szigeteket érintő földrengés és szökőár hatására erősen károsodott a fukusimai atomerőmű négy reaktora, ami nukleáris katasztrófát okozott a térségben.

Palócz Eszter

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »