Mogadishu: Játssz, ne háborúzz!

Közel egy éve, hogy az Afrikai Unió és az átmeneti kormány csapatainak jóvoltából a szélsőséges iszlamista milícia, az al-Shabaab kiszorult a fővárosból, és az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba. Éttermek nyílnak sorra, a Nemzeti Színház is megkezdte működését, az emberek pedig üzleti vállalkozásokba fognak. Az al-Shabaab idején tiltott videójátékok is újra nagy népszerűségnek örvendenek, az játékboltok pedig nagyot kaszálnak.

Egyre jellemzőbb, hogy a mogadishui fiatalok napjaik nagy részét a képernyők előtt töltik hódolva az új keletű játékszenvedélynek, mindezt szüleik áldásával és pénzbeli hozzájárulásával. A szülők pozitív fejleményként élik meg, hogy gyermekeik lefoglalják magukat a játékkal, és addig is távol maradnak az utcától, így jelentősen csökken annak az esélye, hogy a milícia behálózza őket. Sőt, további pozitívum, hogy a gyerekek érdeklődése a technológiai és számítástechnikai dolgok iránt is egyre erősödik.

A családok kis hányadának van lehetősége csupán, hogy saját konzolt vegyen otthonra, így a gyerekek nagy része helyben, az üzletben játszanak fizetség fejében. A fiatalok akár órákat is hajlandóak várni, hogy sorra kerülhessenek, mindeközben bevallottan gyakran az iskolaidőben is inkább az üzletekben tartózkodnak. A szülők számára a lehetőségek korlátozottak, a kevésbé rossz felé próbálják terelgetik gyermekeik. Az elmúlt években az Al-Shabaab ugyanis gyakran toborozta fegyvereseit iskolákban, így ezek az intézmények sem feltétlenül tekinthetők biztonságosnak.

Meleg Veronika

Friss hírek