Újabb szakot akkreditáltak a kolozsvári Sapientián

A Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak akkreditációjával immár 16-ra emelkedett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem véglegesen akkreditált szakjainak száma.

Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja elmondta: néhány nappal ezelőtt kapták kézhez a kolozsvári karhoz tartozó Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak akkreditációját rögzítő dokumentumot. Hozzátette: elképzelhető, hogy már az idén maguk rendezhetik meg e szak végzőseinek az államvizsgát.

Arról is beszámolt, hogy várhatóan 2013 őszére fejezik be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületének a felépítését.

Kitekintő / Bukaresti Rádió

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »