Csak átlagos osztalékot fizet az Apple

A vállalat negyedévente 2,65 dolláros osztalékot fog fizetni (1,8%-os osztalékhozam), ami megfelel a technológiai szektor vállalatainak 1,5-2,5%-os osztalékhozamával. Valamint 10 milliárd dolláros saját részvény vásárlást indít be a cég a 2013-as üzleti évtől. Ezzel összesen 45 milliárd dollárt költ el a jelenlegi 100 milliárd dolláros készpénzállományból. A fennmaradó összeg bőven elég stratégiai beruházásokra és a cég működtetésére véleményünk szerint.

A vezetőség szerint osztalékfizetés ebben az esetben nem azt jelenti, hogy a vállalat az érett szakaszba lépett, hiszen a negyedik negyedévben látottak alapján 16 milliárd dollárral tudta növelni a készpénzállományát az Apple. A kommunikáció szerint a részvény visszavásárlási program pedig javítani fogja az egy részvényre jutó eredményt, ezzel is továbbhajtva a jelenlegi árfolyamot. A bejelentés után 580 dollár közelébe passzírozták az árfolyamot, ami a nap végére újból a 600-as szintek fölé kúszott.

Az eddig látott növekedési dinamika fenntartására nem biztos, hogy hosszútávon képes lesz a cég, így az osztalékfizetés szerintünk jó ötlet, azonban a visszavásárlási program nem ezen irányába mutat (akvizíciónak jobban örültünk volna).   

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »