Újabb megszorítást kér Orbántól az Európai Bizottság

Pótlólagos költségvetési erőfeszítéseket kér keddi ajánlásában a magyar kormánytól a 2012-es és a 2013-as hiány elfogadható szinten tartására az Európai Bizottság.

A Bizottság kedden fogadta el a hiányeljárás keretében a Magyarországra vonatkozó újabb ajánlásait, amelyeket március 13-án az uniós pénzügyminisztereknek is jóvá kell hagyni. A tanácsi döntéstől kezdve hazánknak fél éve lesz arra, hogy szeptember közepéig teljesítse az ajánlásokat.

Brüsszel azt kéri Magyarországtól, hogy 2012-ben fenntartható módon és hitelt érdemlően korrigálja a túlzott mértékű hiányt, és ennek megfelelő lépéseket tegyen. A magyar kormánnyal szemben elvárás, hogy pótlólagos költségvetési erőfeszítést tegyen a GDP 2,5 százalékának megfelelő saját 2012-es hiánycél elérése érdekében, és annak biztosítására, hogy 2013-ban jóval a 3 százalékos referenciaérték alatt maradjon a deficit, még az egyszeri intézkedések (ágazati különadók) kifutása után is.

Az ajánlást március 13-i ülésén vitatja meg és fogadja el a pénzügyminiszteri tanács, a hazánk számára 2013-ban elérhető kohéziós források befagyasztására vonatkozó bizottsági javaslattal együtt. Ez egyúttal azt is előrevetítheti, hogy amennyiben a magyar kormány követi a Bizottság és a Tanács ajánlásait, szeptember közepére megteremtődhetnek a feltételei a pénzbefagyasztásról szóló, március 13-ra várt döntés visszavonásáról.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »