Megvan az új német államfőjelölt

Christian Wulff lemondását követően a német parlamenti erők vasárnap este, ötpárti egyeztetések után meghozták végleges döntésüket: Joachim Gauck lesz a Német Szövetségi Köztársaság új államfőjelöltje. A 72 éves evangélikus lelkész korábban a keletnémet polgárjogi mozgalom egyik vezető alakja volt, az újraegyesítést követően az NDK állambiztonsági szolgálatának (Stasi) iratait feltáró hivatal elnöke volt 2000-ig. Gauck a 2010-es államfői választáson az SPD és a Zöldek jelöltje volt, ám akkor alulmaradt a kereszténydemokrata-liberális jelölttel, Christian Wulffal szemben.

A késő esti sajtótájékoztatón Angela Merkel – aki szintén az NDK-ból származik – kiemelte a közös múltat, mely összeköti a jelölttel, ezenkívül a német kancellár megjegyezte: „Gauck igazi tanítómestere a demokráciának”, ami fontos löketet adhat az adósságválság leküzdésében és a demokrácia biztosításában. A legnagyobb ellenzéki erő pártelnöke, a szociáldemokrata Sigmar Gabriel a jelöltnek mindent jót kívánt megválasztása után, továbbá utalva Christian Wulff pénteki lemondására így fogalmazott: „minden jó, ha jó a vége.” Az új jelölt a sajtótájékoztatón így nyilatkozott: „… a jövőbeli feladataim közül a legfontosabb, hogy az emberek újra megtanulják ebben az országban, hogy mi egy jó országban élünk, amelyet szeretni lehet.” A sajtótájékoztatón részt vett továbbá a Horst Seehofer által képviselt bajor CSU, a Philipp Rösler által reprezentált FDP, valamint a Claudia Roth és Cem Özdemir által vezetett Zöldek.

Gauck jelölésével úgy látszik, hogy elcsendesedett a kereszténydemokrata-liberális kormánykoalíció körül kialakult konfliktus. Wulff lemondását követően az új jelöltállítás kérdésében kezdetben nem tudott megegyezni a CDU/CSU-FDP, amely a koalíció felbomlásával fenyegetett, vasárnap estére azonban Merkel engedett a liberális nyomásnak, és rábólintott Gauck jelölésére.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »