Kelemen nem zárja ki az előrehozott választásokat

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke hétfőn azt nyilatkozta, az előrehozott választások kiírásáról szóló javaslat az ellenzéki pártok dolga, és, ha lesz párbeszéd, természetesen eljuthatnak egy következtetésig. Ám hangsúlyozta: nem könnyű előrehozott választásokat szervezni.

Mint mondta, 2012-ben amúgy is választások lesznek. „Az a fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat, elvégezzük a szükséges elemzéseket, meghatározzuk a politikai, intézményes párbeszéd kereteit, amint minden esetben tettük” – mondta az RMDSZ szövetségi elnöke.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását fogja kezdeményezni, amelyen a jelenlegi politikai helyzetről és a hatóságoknak a tiltakozásokhoz való viszonyulásáról tárgyalnának. Az ellenzék által javasolt megoldás az előrehozott választások szervezése – közölte hétfőn Crin Antonescu PNL-elnök.

Kitekintő / Nyugati Jelen

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »