Magyar Diaszpóra Tanács alakul

A nyugati magyarság szervezeteit szeretné megszólítani a Magyar Diaszpóra Tanács, amely csütörtökön a Parlamentben tartja alakuló ülését. A tervek szerint a tanácskozáson felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, hogy 57 szervezetet szólítottak meg, és eddig 51 jelezte is részvételét a tanács ülésén, amelyen a diaszpórában élők sajátos problémáit tekintik majd át.

„A magyar kormány számít a diaszpórára a Magyarországról megjelenő kép formálásában, a magyar érdekek megjelenítésében a világ különböző fórumain” – fogalmazott. Hozzátette: ugyanakkor a diaszpórában működő szervezetek segítségével szeretnék feltérképezni, mely területeken tudják leghatékonyabban segíteni a magyar kultúra fennmaradását, a magyar identitás megerősítését a világban szétszórtan élő magyarok között.

A tanács állandó intézményesített fórumként működik majd a jövőben, üléseit a miniszterelnök hívja össze, elnöke a nemzetpolitikáért felelős miniszter lesz. Az elnökség tagjait az alakuló ülésen választják meg.

Répás Zsuzsanna azt mondta: a nyugati magyarsággal való foglalkozás eddig méltatlanul háttérbe szorult, és ezen mindenképpen változtatni szeretnének. Szeretnénk minden diaszpórában élő magyart megszólítani – fogalmazott, hozzátéve: ezért is indították el a Nemzeti Regisztert.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »