A Shell pénzelné a Niger-delta bandáit?

A Platform nevű őrszem, mely több független szervezetet tömörít, azt állítja, hogy a Shell állandó kifizetései regionális szinten hozzájárultak az erőszak felerősödéséhez, a Delta-régió instabilitásához és a lakosság elmeneküléséhez. A vizsgálat azt is állítja, hogy a Shell közvetett módon kormányerőket bérelt fel, amiket aztán a helyi civilek ellen használt fel. A tanulmány bizonyítékai közé azok a szerződések tartoznak, melyeket az olajóriás olyan emberekkel kötött, akik egyértelműen katonai szervezetekhez kapcsolhatók.

A Shell kifizetéseinek két különleges oka van. Az egyik, hogy mivel ezek a katonai csoportok megrongálják a vállalat olajvezetékeit, a cég inkább váltságdíjat fizet ezeknek a milicistáknak – ezt Chukwu Azikwe, az egyik lázadócsoport tagja is megerősíti. Így aztán ezek a katonai szervezetek egymás ellen fordultak, hiszen akinek a területén több vezeték van, az több pénzt kaphat. Másik lehetőség, hogy azok, akik a pénzt kapják, úgy mutatkoznak, mint az adott terület földesura, és a kenőpézhez kötik a terület felhasználhatóságát.

A Shell tagadja a vádakat és megkérdőjelezi a vizsgálat pontosságát, valamint a bizonyítékok hitelességét. De biztosította a szervezetet és a közvéleményt, hogy tanulmányozza a vizsgálat javaslatait. A nigériai alsóház nyomozást indított a Platform jelentése alapján.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »