Temerini nők a toleranciáért

Az elmúlt hetekben történt temerini incidensek apropóján szerveztek pénteken összejövetelt Temerini nők a toleranciáért címmel. A jelenlévől elítélték az erőszak minden formáját, s azt üzenték, mindent megtesznek, hogy a szerbek és magyarok továbbra is békében éljneke ebben a többnemzetiségű községben.

Az összejövetelen megjelent annak az öt gyerek egyikének az édesanyja is, akiket néhány héttel ezelőtt vertek meg Temerinben. Mint mondta, bízik abban, hogy a nők együttesen képesek arra, hogy ismét békét teremtsenek a községben. „A gyerekeinknek normális államban kell élniük, mi annyi év óta békében élünk, senkinek nincs szüksége erre a káoszra, ami az utóbbi időben eluralkodott felettünk”, mondta Žana Perduv, az egyik áldozat édesanyja.

A résztvevők megegyeztek abban, hogy az erőszakot nem nemzeti előjellel kell ellátni, hanem minden esetben erélyesen elítélni.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »