Gašparovičnak nem tetszik a magyar választójogi reform

Magyarország és Szlovákia viszonyán sokat javítana, ha a két ország visszavonná állampolgársági törvényét – nyilatkozta a köztársasági elnök a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának adott exkluzív interjúban.

Gašparovič nem ért egyet azzal, hogy a határon túl élő magyarok választójogot kapjanak, véleménye szerint a tervezett magyar választójog a nemzetközi joggal ellentétben avatkozik be a szlovák jogba. „Ezt a törvényt Magyarország még nem fogadta el, ezzel nem szeretnék egyelőre foglalkozni, de bizonyos elképzelések alapján úgy gondolom, hogy nem lesz jó törvény. A szlovák állampolgárok jogállásába fog beavatkozni, és nem lesz összhangban a nemzetközi joggal” – tette hozzá.

Az államfő szerint úgy lehetne csökkenteni a Magyarország és Szlovákia között kialakult feszült viszonyt, ha mindkét ország lemondana az állampolgársági törvényekről, bár erre nem sok esélyt lát. „Jó lenne, ha minkét ország törölné ezt a törvényt, de gondolom, hogy ez nem így lesz. A szlovák törvényhozás előtt van egy feltétel, annak a reménye, hogy egy kicsit módosítjuk a mi törvényünket, hogy ne sérüljenek a családi vagy rokoni kötelékek” – jelentette.

Az interjúban szóba került Esterházy János is. Az államfő elismerte, hogy Esterházy valóban segített a zsidók megmentésében, de szerinte Esterházy személyét és tevékenységét a történészeknek kellene megítélniük: „A politikusoknak nem kellene ezekről a dolgokról beszélniük, erre valók a történészek” – vélte.

Gašparovič kijelentette: „Jó lenne, ha azok, akik egyértelműen védelmezik Esterházyt, elbeszélgetnének a szlovák történészekkel is, azokkal, akik ezt a II. világháború-kori időszakot és a szlovák állam létrejöttét dolgozták fel, és nem szelektálták a bizonyítékokat”.

Az államfő szerint a vitás kérdésekről szombaton Schmitt Pál magyar köztársasági elnökkel is egyeztet a V4-ek találkozóján.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »