Tovább nő Argentína nukleáris ereje

Argentína a harmadik atomerőművét építi, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy vezető szerephez jusson a békés célú nukleáris energiafelhasználásban.

Christina Fernández de Kirchner argentin elnök újra elindította a Buenos Aires külterületére tervezett Atucha II. nevű nukleáris központ beruházást, amely az ország harmadik ilyen atomerőműve lesz.

A német technológiával 1974-ben épült  Atucha I. központtal Argentína úttörő szerepet vállalt mint az első latin-amerikai állam, amely a villamos-energiatermelésének egy jelentős részét nukleáris energiával helyettesítette.

A tervek szerint az Atucha II. megépítése körülbelül 2,5 milliárd dollárba fog kerülni, s 700 megavatt elektromos áram termelésére lesz képes, amellyel 7-10 százalékkal növeli majd az ország energiaellátását.

„Vezetők szeretnénk lenni a békés célú nukleáris energiafelhasználásban, vezetők a non-proliferációban. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Az argentin tudósok még soha nem használták arra a tudásukat, hogy mások életét kioltsák” – biztosított Fernández a megnyitón.

Az Atucha II építése 1980-ban indult meg, azonban a privatizációs folyamatok miatt megtorpant a kilencvenes években, hogy aztán 2006-ban Nestor Kirchner kormányzata alatt újjáéledjen.

Szita Zsuzsanna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »