Nem volt sok résztvevő a pedagógus-tüntetésen

Csak néhány tucatnyian vettek részt a pedagógusok kerületi székhelyeken tartott csütörtöki tiltakozó akcióin.

A jobb oktatásügyért aláírásokat gyűjtő pedagógusok közül Nyitrán gyűlt össze a legtöbb – körülbelül negyven. Pozsonyban csak nagyjából tizenöten voltak.

A pedagógusok eddig a szakszervezetektől függetlenül léptek fel, mert a körükben elterjedt vélekedés szerint az érdekvédelmi szervezetek nem vállalták fel kellőképpen a képviseletüket. A nyitrai megmozdulást szervező lévai pedagógus, Ľudovít Sebelédi szerint viszont szorosabb együttműködésre van szükség a szakszervezetekkel.

Május vége óta a petíciót körülbelül 30 ezren írták alá, köztük 25 ezer pedagógus.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »