Rekord: szakadék felett egyensúlyozott végig

Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, a Grossglockner melletti szakadék felett kifeszített szalagon egyensúlyozott végig egy osztrák férfi – írta kedden a Kurier című osztrák napilap.

A 23 éves Michael Kemeter 3770 méter magasan, a Palaviccini lavinafolyosó (kuloár) felett hajtotta végre a szédítő mutatványt a hét végén. A férfi ezzel osztrák magassági rekordot döntött a „highline”-nak (magas kötél) nevezett extrém sporton belül: ez volt az Ausztriában legmagasabban kifeszített kötél, amelyen valaha is végigsétált valaki.

Kemeter mezítláb és fedetlen felsőtesttel, a derekához erősített biztosítókötéllel lépdelt végig a meredély felett a 2,5 centiméter széles, 45 méter hosszú szalagon. A Kurier tudósítása szerint napsütéses időben indult el a szakadék egyik végéről, de a „célban” már havazás fogadta.

Óránként harminc kilométeres széllel kellett megküzdenie, és a kötél nemcsak hogy ingott a szélben, de a hóesésben jegesedni is kezdett.

A férfi saját elmondása szerint már hét világrekordot is felállított, egyet biztosítókötél nélkül. A múlt hét végén a stájerországi Grüner See (Zöld-tó) felett kifeszített 160 méter hosszú kötélen lépdelt végig, és ezzel megdöntötte a víz felett egyensúlyozás világcsúcsát.

Kemeter 2009-ben ismerkedett meg ezzel a sporttal, és mára professzionális szintet ért el benne. Mint elmondta, az ő szemében a grossglockneri volt a világon az egyik legszebb helyen kifeszített „highline”, és különleges élmény volt a számára, hogy elsőként járt a szakadék felett.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »