Titkos dokumentumok a Disznó-öbölről

Újabb információk kerültek nyilvánosságra a Castro-rezsim ellen, amerikai támogatással szervezett 1961-es akcióról, így az öt kötetnyi titkosított anyagból már csak egyet nem ismer a nagyközönség.

A CIA azt követően oldotta fel a dokumentumok titkosítását, hogy azt a Nemzetbiztonsági Archívum nevű független szervezet bírósági úton kérte. A most napvilágot látott adatok szerint az egyik CIA-tag véletlenül a saját társait lőtte, a B-26-os gépeket ugyanis úgy álcázták, hogy kubai katonai repülőknek tűnjenek, az azonban túlságosan is jól sikerült. Arról nem tudni, sérült-e meg valaki.

A dokumentumokból az is kiderül, hogy az amerikai vezetés sokáig fontolgatta – a kubai lakosság érdekeit szem előtt tartva – a napalm (gyújtóbomba) bevetését, de a második napon már készek voltak bármit megtenni az akció sikeréért.

Mint ismeretes, 1961 áprilisában több mint ezer kubai emigráns szállt partra a Disznó-öbölben, amelynek célja Fidel Castro hatalmának megdöntése volt. Egy évvel később, a kubai rakétaválság a hidegháború ‘legforróbb’ eseménye volt, amelynek megoldása a két szuperhatalom kapcsolatában enyhülést hozott.

Duzs Éva

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »