Liszt-év kínai módra

Július 2-11. között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia három művésze ellátogathatott Kínába a Liszt-év keretében. Az utazást a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) magyar szekciója szervezte, hogy a „Párbeszéd Liszt és a kínai zene között” című körút során a hazai zenészek betekintést nyerhessenek a kínai zenei életbe és erősítsék a kínai-magyar kulturális kapcsolatokat. Az egyetem képviselőit elkísérték a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Klasszik Rádió munkatársai is.

Devich János rektori tanácsadó, Baranyay László zongoraművész, egyetemi tanár és Szabó Ferenc zongoraművész, doktori hallgató vehetett részt a három várost érintő körutazáson. Hszienben (Xi’an) a zenei programok mellett megnézték az első kínai császár világhírű agyaghadseregét és a hibiszkuszparkot, Hsziamen (Xiamen) városában bepillantást nyerhettek a Kulangjü (Gulangyu) Konzervatórium pedagógiai munkájába, illetve az intézmény modern infrastruktúráját is megcsodálhatták, sőt, szóba került egy oktatási együttműködés lehetősége is: a Zeneakadémia megfontolja, hogy az ott végzett diákok Budapesten folytathassák felsőfokú zenei tanulmányukat. A dél-keleti városban található a Zongoramúzeum is, amelynek gyűjteményét egy Európában élt kínai állampolgár adományozta a városnak. Végül Pekingben zárult a körút, ahol a magyar művészek ellátogattak a Kínai Rádió Nemzeti Zenekarához, mely csak hagyományos kínai hangszereken játszik. A vendéglátók gondoskodtak róla, hogy ne maradjon ki a leghíresebb kínai látnivaló sem, így a Zeneakadémia tanárai a Nagy Falat is megnézhették.

Karácsony Szandra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »