Litván bűnbandák Finnországban

A déli balti államokból beáramló bűnözők sok gondot okoznak Finnország számára. A finn rendőrség elmondása szerint főleg litván bűnözői körök követnek el bűncselekményeket. A nyilatkozat nem sokkal azután jelent meg, hogy Dániát erősen bírálták a német és svéd határokon visszaállított fokozottabb határellenőrzés miatt.

A Finnországban elkövetett drogkereskedelemmel, valamint tulajdon elleni cselekményekkel kapcsolatos bűntettek nagy részéért litván elkövetők a felelősek. A litván rendőrség az eseményeket a személyek szabad áramlásával és ebből adódóan a könnyebb menekülés lehetőségével magyarázza.

Hasonló problémák miatt vezetett be Dánia az Európai Unió bírálata ellenére szigorúbb kontrollt a határoknál. A dán kormány a határellenőrzés hiányából adódó bűnözés, migráció és fegyvercsempészet terjedésére hivatkozott.

A litván bűnügyi rendőrség is megerősítette, hogy litván bűnözők követtek el jogellenes cselekményeket Finnországban. Algirdas Matonis, a litván rendőrség képviselője azt nyilatkozta, hogy a schengeni egység miatt bekövetkező nagyobb mobilitás az egyik oka a megnövekedett számú litván bűnözésnek. A litván példát sok más bűnöző is követi, akik számára Finnország lett a célpont.

A litván bandák pár emberből álló csoportokkal dolgoznak. Az elkövetési magatartásukra jellemző a hármas munkamegosztás. Van, aki beazonosítja és megkeresi a célpontot, a csapat más tagja vagy tagjai követik el magát a bűncselekményt és külön személy szervezi meg a villámgyors távozást az országból. A rendőrség gyanítja, hogy a tavasz folyamán az ellenőrzés hiánya miatt rengeteg bűnöző egyszerűen, akadálytalanul menekülhetett el autóval az országból.

A rendőrség letartóztatott néhány elkövetőt, de a „nagyhalak”, a bűnbandák vezetői nem kerültek kézre. Komoly eredmények a finn rendőrség további nyomozásától sem várhatók a jelenlegi körülményekre való tekintettel. A schengeni közösségi vívmány negatív hatásainak kizárása komoly jövőbeni feladatot jelent az egyes nemzeti hatóságok számára.

Epresi Judit

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »