Fürdik a népszerűségben az argentin elnök

Az argentin elnök, Cristina Fernández a napokban jelentette be, hogy indul az őszi, október 23-án tartandó elnökválasztáson. A Közvélemény Kutató Központ (Centro de Estudios de Opinión Pública, CEOP) előzetes felmérései szerint az elnök nagyon jól áll, ugyanis ha most lenne a választás, a szavazatok 48%-át söpörné be, az ország egyes részein pedig 70%-ot. 

Egyelőre ismeretlen az alelnök személye, csak találgatni lehet, kit választ Fernández, a jelöltek között van Juan Manuel Abal Medina, kommunikációs államtitkár; Jorge Capitanich kormányzó és Carlos Zannini jogi államtitkár is, írja az Infolatam.

Az elnök sikere majdhogynem borítékolható, az ellenzék ugyanis nem egységes, míg Fernández a szavazók 48%-ának szimpátiáját birtokolja, addig az ellenzék mindössze 13%-ot. Cristina Fernández útjába csak Eduardo Duhalde ex-elnök, Ricardo Alfonsín, a Radikális Párt vezetője és Elisa Carrió, a Polgári Koalíció vezetője állhat, közülük is csupán az, aki erős koalíciót tud felsorakoztatni maga mögé.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »