Élő adásban követhetik az új orosz rakéta útját

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton bejelentette, hogy a Bulava (Buzogány) tengeralattjáróról indítható interkontinentális ballisztikus rakéta tesztjei a közeljövőben élőben is követhetőek lesznek a minisztérium honlapján keresztül. A nyolcezer kilométer hatótávolságú, akár tíz önállóan célra irányítható robbanófejet hordozó rakéták nagy jelentőséggel bírnak az orosz haderő új nukleáris triádjának kialakításában.

A Bulava tesztelése még 2004-ben indult. Azóta tizennégy kísérletet hajtottak végre, melyekből csupán hét bizonyult sikeresnek. A sok vitával és kudarccal kísért tervezési folyamat az illetékesek nyilatkozatai szerint a végéhez közeledik. Ha az erre az évre tervezett négy teszt sikeresen megvalósul, év végére akár hadrendbe is állíthatják a Bulavákat.

Bár az idei első kísérlet csak júniusra várható, Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes szerint már egy ideje elkészültek a tesztekhez szükséges rakéták, sőt, egy tengeralattjáró felszerelésére elegendő további készlettel is rendelkeznek. „Ha még többet állítanánk elő, már raktárra kerülnének” – nyilatkozta Ivanov a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek.

A rakétákat az új generációs Borej-osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárókra tervezték. Jelenleg egyetlen ilyen tengeralattjáró létezik, a Jurij Dolgorukij, mely egyelőre szintén a tesztelés befejező szakaszában van, hadrendbe állítása a Bulava eredményeitől függ majd. A védelmi minisztérium várakozásai szerint a gyártás a közeljövőben felgyorsul majd, a tervek szerint 2015-re nyolc Borej-osztályú tengeralattjáró állhat az orosz haderő rendelkezésére.

Szálkai Kinga

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »