Készül az erdélyi magyar épített örökség jegyzéke

Időszerű volna elkészíteni az erdélyi magyar épített örökség jegyzékét, állagvizsgálatokat kell végezni, majd meg kell szervezni az ingatlanok védelmét – jelentette ki Hegedüs Csilla, a kulturális és műemlékvédelmi minisztérium tanácsosa Sepsiszentgyörgyön, azon a tanácskozáson, melynek keretében a Székelyföld magyar építészeti örökségével kapcsolatos kérdések kerültek terítékre.

Mint mondta, az erdélyi örökségjegyzék nem csupán katalógusként, hanem felújítási prioritási listaként is fog működni. Hegedüs Csilla hangsúlyozta, az épített örökség megőrzése nem egyenlő a régi épületek restaurálásával, a munkának csak akkor van értelme, ha az ingatlanban valamilyen tevékenység is zajlik. Véleménye szerint a tulajdonosoknak kellene ezekkel a kérdésekkel foglalkozniuk, de erre általában nincs lehetőségük. Hegedüs Csilla elmondta, korábban a kulturális minisztérium országos helyreállítási tervében 0,2 százalék jutott a magyar műemlékekre, ezt Kelemen Hunor miniszter vezetése alatt sikerült 26 százalékra „feltornázni”.

A tanácsos fontosnak tartja, hogy minél több székelyföldi cég szerezze meg a jogot a műemlékek helyreállítására, hogy az erre szánt pénz helyben maradjon, másrészt ők az erdélyi építészeti stílushoz is jobban értenek, mint az ország más régióiból érkező kivitelezők. A minisztériumi tanácsos ugyanakkor elmondta, a tárca dolgozik a kulturális örökségvédelmi törvénykönyv elkészítésén is: az eddigi jogszabályokkal ellentétben ez az erdélyi magyar építészeti örökség védelmében is segítséget nyújt majd. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke hangsúlyozta, az örökségvédelem akkor lehet igazán eredményes, ha a szakmabeliek javaslatát, akaratát a döntéshozók is felvállalják. – jelentette ki Hegedüs Csilla, a kulturális és műemlékvédelmi minisztérium tanácsosa Sepsiszentgyörgyön, azon a tanácskozáson, melynek keretében a Székelyföld magyar építészeti örökségével kapcsolatos kérdések kerültek terítékre.

Mint mondta, az erdélyi örökségjegyzék nem csupán katalógusként, hanem felújítási prioritási listaként is fog működni. Hegedüs Csilla hangsúlyozta, az épített örökség megőrzése nem egyenlő a régi épületek restaurálásával, a munkának csak akkor van értelme, ha az ingatlanban valamilyen tevékenység is zajlik. Véleménye szerint a tulajdonosoknak kellene ezekkel a kérdésekkel foglalkozniuk, de erre általában nincs lehetőségük. Hegedüs Csilla elmondta, korábban a kulturális minisztérium országos helyreállítási tervében 0,2 százalék jutott a magyar műemlékekre, ezt Kelemen Hunor miniszter vezetése alatt sikerült 26 százalékra „feltornázni”.

A tanácsos fontosnak tartja, hogy minél több székelyföldi cég szerezze meg a jogot a műemlékek helyreállítására, hogy az erre szánt pénz helyben maradjon, másrészt ők az erdélyi építészeti stílushoz is jobban értenek, mint az ország más régióiból érkező kivitelezők. A minisztériumi tanácsos ugyanakkor elmondta, a tárca dolgozik a kulturális örökségvédelmi törvénykönyv elkészítésén is: az eddigi jogszabályokkal ellentétben ez az erdélyi magyar építészeti örökség védelmében is segítséget nyújt majd. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke hangsúlyozta, az örökségvédelem akkor lehet igazán eredményes, ha a szakmabeliek javaslatát, akaratát a döntéshozók is felvállalják.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »