Napi 62 méter autópálya épült az elmúlt években

Harmincöt évig kellene a hatalmon maradnia a Boc-kormánynak ahhoz, hogy az eddigi ütemet tartva megvalósítsa a mandátuma kezdetén beharangozott beruházásokat – derül ki a Gândul internetes portál újságírói által végzett számításokból.

Mint rámutatnak, amióta a demokrata-liberális többségű kabinet hatalmon van, összesen 53 kilométer autópályát sikerült átvenniük, s 630 kilométer országutat javítottak meg. Erre az országos út- és autópálya-építő szakhatóság közlése szerint 3,4 milliárd euró állt a rendelkezésükre 2009–2010-ben.

A portál számításai szerint Emil Boc miniszterelnöksége alatt napi 62 méter autópálya épült. Ebben az ütemben azonban – hívják fel a figyelmet – további mintegy 35 évig kellene hatalmon maradnia, hogy teljesítenie tudja az ezer kilométer autópályáról szóló kampányígéretét. A Gândul szerint ugyanakkor az idei év folyamán egyetlen kilométernyi sztrádaszakaszt sem fognak már átadni. A portál eközben arról értesült, hogy a romániai közutak több mint fele meghaladta az átadáskor meghatározott élettartamát. A tavalyi év végén összesen 82 386 kilométer közút volt az országban, ennek 20,1 százaléka volt országút, 42,8 százaléka megyei rangú út, 37,1 százaléka községi út.

A vasúti közlekedés terén sincsenek túl fényes megvalósításai a portál szerint a Boc-kabinetnek. Információik szerint ezen a téren az egyik legfontosabb előrelépés az volt, hogy villamosítottak 18 kilométer vasutat. De – emlékeztet a cikk szerzője – a közeljövőben ezer kilométer vasúti szárnyvonalat készülnek bezárni, s további 4 ezer kilométert adnak ki magáncégeknek haszonbérbe, hogy így próbálják csökkenteni az állami vasúttársaság által felhalmozott adósságokat és ésszerűbbé tegyék a vasúti közlekedést.

Krónika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »