Peugeot Slovakia: 900 új munkahely

Guillaume Ducrest, a PSA Peugeot Citroën Slovakia autógyár új vezérigazgatója a Pozsonyi Autószalonon tartott sajtótájékoztatóján is bejelentette: rövidesen közel 900 új munkahelyet teremtenek a jelenleg 3000 alkalmazottat foglalkoztató nagyszombati üzemben.

Ennek eredményeképpen jövő tavaszra beindulhat a 3 műszakos termelés, az évente gyártott autók száma pedig eléri majd a 300 ezret. Az igazgató szólt arról is, hogy a gyár szlovákiai képviselői Eugen Jurzyca oktatásügyi miniszterrel közös memorandumot írtak alá a szlovákiai középfokú szakképzés terén történő együttműködésről.

A sajtótájékoztató záró aktusaként Ducrest egy vadonatúj Peugeot 508 SW kulcsait adta át Dominik Hrbatý élvonalbeli szlovák teniszezőnek. Mint ismeretes, a Peugeot a szlovákiai teniszsport egyik legjelentősebb támogatója.

Kitekintő / Paraméter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »