Kolozsváron nem fogják elaltatni a kóbor kutyákat

Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere elmondta, hogy példaértékű, ahogyan a befogott gazdátlan kutyákkal bánik az önkormányzat, így az elaltatás lehetőségét még csak fontolóra sem veszik. Apostu ezt azután jelentette ki, hogy a parlament szakbizottsága elfogadta a kóbor állatok elaltatását jóváhagyó törvénytervezetet. Az állatvédő Noé Bárkája Alapítvány egyik képviselője, Bora Finuca elmondta, hogy voltaképpen nem is jelentene megoldást a kutyák tömeges elaltatása, mivel előbb-utóbb újak jelennének meg helyettük. Az alapítvány Szászfenesen egyezséget kötött a polgármesteri hivatallal, mely szerint a kóbor kutyákat sterilizálják, míg azokba, amelyeknek van gazdája, nyilvántartási chipet ültetnek. Mint mondják, ez lehet az egyik valós megoldás, szemben az elaltatással.

Paprika Rádió

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »