Nemzetközi megemlékezés Auschwitzban

Keresztények, muzulmánok és zsidók helyeztek el koszorúkat a lengyelországi Auschwitz II-Birkenauban. Az egykori gázkamrák helyén André Vingt-Trois párizsi érsek, Mustafa Ceric, Bosznia főmuftija és Izrael volt főrabbija, Meir Lau mondtak közös imádságot.

„Az élet túl értékes. Az életet meg kell őrizni, védeni és értékelni. Auschwitz tragédiája után az egyetértésre kell törekednünk” mondta Meir Lau rabbi az El male rachamim gyászima után.

„Az iskolákban meg kell tanítani, mi történt Auschwitzban, Srebrenicában, hogy soha ne ismétlődhessen meg mindez” jelentette ki Mustafa Ceric.

Az áldozatok emlékműve előtt fejet hajtottak külföldi és lengyel politikusok: többek között Bronislaw Komorowski lengyel államfő és Gerhard Schröder egykori német kancellár is.

A nap folyamán Auschwitzba látogattak Párizs, Madrid, Szarajevó polgármesterei és más európai, valamint afrikai és arab országok képviselői is.

Ijjas Anna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »