A hadsereget félti az államfő

Szlovákia elhanyagolja a hadsereget – véli Ivan Gašparovič köztársasági elnök, a fegyveres erők főparancsnoka. Gašparovič kedden részt vett a vezérkari főnökség ülésén, ezt követően értékelte a hadsereg helyzetét.

Az államfő megdicsérte a hadsereg vezetését, hogy a jelenlegi körülmények között is tudták fejleszteni a technikájukat és a kiképzést. Az elnök attól tart, ha tovább csökkentik a hadsereg költségvetését, az nem fogja tudni teljesíteni a kötelességeit. “Örülök, hogy Ľubomír Bulík vezérkari főnök kimondta, válságban van a hadsereg. A hadvezetés eddig nagyon óvatosan nyilatkozott. És jó, ha tudatosítjuk, ha 100 százalékra akarjuk teljesíteni a kötelességeinket, ennek megfelelő körülményekre van szükség” – tette hozzá.

Ľubomír Bulík vezérkari főnök szerint a 2011-es év kritikus lesz a hadsereg számára. “Elképzelhető, hogy a szakértőinket nem fogjuk tudni olyan mértékben képezni, ahogy azt a NATO előírja számunkra” – mondta.

Szlovákiának NATO tagországként a GDP 2%-át kellene a hadseregre fordítani. Idén csak valamivel több mint 1 százalék feletti összeget kapnak a katonák.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »