Az USA hivatalosan is megúszta az államcsődöt

Hatályba lépett az Egyesült Államok fizetésképtelenségének elkerülését lehetővé tevő törvény, miután Joe Biden helyi idő szerint szombaton, a kongresszusi elfogadás után aláírta dokumentumot.

Az elnök a törvény aláírása alkalmából kiadott közleményben hangsúlyozza, hogy annak nyomán 2025. január 1-ig felfüggesztik az amerikai államadósság felső korlátját, és 2025. január 2-án automatikusan az akkori államadósság válik a törvényben megállapított felső eladósodottsági plafonná.

Az elnök azt is közölte, hogy a Költségvetési Fegyelem 2023-as Törvénye (Fiscal Responsibility Act of 2023) nevű jogszabály korlátozza a költségvetés kiadásait. Kiemelte, hogy a jogszabály kiterjeszti a munkavállalási kötelezettséget bizonyos szövetségi programokban történő részvételhez – jellemzően szociális juttatásokról van szó -, és megszünteti a központi diákhitelek visszafizetésének moratóriumát, amit még a járvány időszaka alatt vezettek be.

Biden köszönetet mondott a Képviselőház republikánus elnökének, Kevin McCarthynak, valamint a törvényhozás többi – demokrata és republikánus – vezetőjének az együttműködésért a törvény megalkotásában.

https://www.instagram.com/p/CtFZdYEs8JE/

Az Egyesült Államok számára június 5-e, hétfő volt a végső határidő a törvény hatályba lépéséhez, ami lehetővé teszi az államadósság emelését, vagyis hogy a központi kormányzat a lejáró államadóssága törlesztéséért újabb hiteleket vegyen fel.

Az ország törvényben előírt korábbi államadósság-plafonja 31,4 ezer milliárd dollár volt, amit a kötelezettségek tavaly év végén elértek, így amennyiben ezt a felső korlátot a törvényhozás nem törli el, az ország nem tudta volna visszafizetni az esedékessé váló államadósságát; technikai értelemben fizetésképtelenné vált volna.

A törvényről heteken át tartó kiélezett tárgyalásokat folytatott a demokraták vezette Fehér Ház és a Képviselőház republikánus többsége. A republikánusok az államadósság-korlát emelésébe, valamint felfüggesztésébe csak jelentősebb költségvetési kiigazítás fejében voltak hajlandók beleegyezni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek