10 euró alatt lesz a Sanofi Covid-oltásának ára

A Sanofi főnöke egy szombati rádióinterjúban közölte, hogy a cég készülő COVID-19 oltása egységenként kevesebb mint 10 euróba fog kerülni.

“Az ár még nincs véglegesen meghatározva, a következő hónapokban mérjük fel a termelési költségeket,  de 10 euró alatt leszünk” – mondta el Olivier Bogillot a France Inter rádiónak.

A gyógyszergyártók és kormányzatok világszerte verseny futnak az idővel és próbálják felvenni a harcot a járvány ellen, amihez megfelelő gyógykezelések és hatékony oltások is szükségesek. A Sanofi egyik versenytársa, az AstraZeneca (AZN.L) szintén halad a fejlesztési folyamattal, ők várhatóan 2,5 euró környékére árazzák majd az oltásukat Európában.

A Sanofi és a brit GlaxoSmithKline (GSK) ezen a héten közölték, hogy megkezdték a fehérjealapú COVID-19 oltásuk klinikai tesztelését, a végső tesztelési fázist pedig idén decemberig kezdenék meg. Ha az eredmények kedvezőek lesznek, a Sanofi és a GSK a jövő év első felében történő engedélyeztetéssel kalkulál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »