Nem lesz vizsgálat Clintonék ellen

Kellyanne Conway, a megválasztott elnök, Donald Trump kampánymenedzsere jelentette be kedden reggel az MSNBC televízióban, hogy a leendő Trump-adminisztráció sem az email-botrány, sem a Clinton Alapítvány ügyében nem indít vizsgálatot Hillary Clinton ellen.

„Úgy gondolom, hogy amikor a megválasztott elnök, aki egyúttal a pártunk vezetője is, még beiktatása előtt kijelenti, hogy nem kívánja folytatni a vádak kivizsgálását, akkor ezzel mind tartalmában, mind hangnemében nagyon erős üzenetet küld” – fogalmazott Kellyanne Conway, az MSNBC reggeli műsorának adott interjújában.

Conway szerint Hillary Clintonnak ettől függetlenül még „szembe kell néznie azzal, hogy az amerikaiak többsége nem találja őt tisztességesnek és szavahihetőnek”, de ha Donald Trump hozzájárulhat ahhoz, hogy „segítsen neki a gyógyulásban, akkor jó dolog, ha ezt megteszi”.

A döntéssel Donald Trump a választási kampányban tett egyik ígéretét szegi meg, elnökjelöltként ugyanis azt hangoztatta, hogy amennyiben megválasztják, felkéri majd az igazságügyi minisztert, hogy külön ügyésszel vizsgáltassa ki Hillary Clinton email-botrányát és a Clinton Alapítány ügyeit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az email-botrány lényege az volt, hogy Clinton külügyminiszterként a hivatalos levelezése során nem mindig a minisztériumi, tehát  a biztonságos levelezőrendszert használta,  hanem a magánszerverét, s így felmerült a gyanú, hogy államtitkok, vagy szigorúan titkos információk szivároghattak ki.

A Clinton Alapítvány adományaival kapcsolatban pedig a hivatali befolyással történt visszaélés vádja érte a demokraták volt elnökjelöltjét.

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »