Brit segítséggel indul az újabb amerikai-ukrán tárgyalási forduló

Az Ukrajnának nyújtott, Washington által felfüggesztett amerikai katonai segítségnyújtás újraindítása is szóba került Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Trump hétfői telefonbeszélgetésén.

A Downing Street szóvivője közölte: Starmer a Szaúd-Arábiában e héten tartandó amerikai-ukrán tárgyalások előtt beszélt Trumppal, akinek elmondta, hogy brit és ukrán kormányilletékesek a hétvégén egyeztetést tartottak a tartós béke eléréséről.

A brit kormányfő ezzel megerősítette azt a hétfői sajtóértesülést, amely szerint brit illetékesek készítették fel az ukrán kormány tagjait a szaúd-arábiai amerikai-ukrán tárgyalásokra.

https://www.instagram.com/p/DHDTAs7NfnI/

A The Times című konzervatív brit napilap londoni kormányforrásokat idéző beszámolója szerint Jonathan Powell, a brit kormányfő nemzetbiztonsági főtanácsadója a hétvégén Kijevben egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akit tanácsokkal látott el arról, hogy az ukrán delegáció milyen tárgyalási stratégiát kövessen a szaúdi ukrán-amerikai találkozón.

A Downing Street hétfői tájékoztatása szerint a brit kormányfő az amerikai elnökkel tartott telefonos megbeszélésén kifejezést adott annak a reményének is, hogy a szaúdi tárgyalásokon olyan kedvező eredmény születik, amely lehetővé teszi az Ukrajnának nyújtott, Trump által a minap felfüggesztett amerikai katonai segítségnyújtás folytatását és a hírszerzési értesülések ugyancsak leállított megosztásának újrakezdését.

A londoni miniszterelnöki hivatal hétfőn bejelentette azt is, hogy Keir Starmer szombatra újabb Ukrajna-konferenciát hívott össze. A csúcsszintű értekezletet ezúttal online kapcsolaton keresztül rendezik, fő témája az ukrajnai tűzszünet elérése és a békemegállapodás elősegítése.

A Downing Street szóvivője szerint még folynak az egyeztetések arról, hogy mely országok vesznek részt a tanácskozáson.

Március 2-án már tartottak egy Ukrajna-csúcsértekezletet Londonban, 18 ország vezetőinek személyes részvételével. Ezen megállapodás született arról, hogy a résztvevők Nagy-Britannia és Franciaország irányításával, Ukrajnával együttműködve hozzákezdenek az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó tervek kidolgozásához, és ezeket a terveket az érintett országok áttekintik majd az Egyesült Államokkal is.

Keir Starmer a londoni csúcstalálkozón megerősítette, hogy Nagy-Britannia kész katonákkal és légierővel részt venni a jövőbeni ukrajnai békefenntartásban. Az értekezleten megállapodtak egy olyan koalíció kialakításáról is, amelynek alapján a cselekvésre hajlandó országok garanciát vállalnak a béke megőrzésére.

Forrás: MTI / Bloombergbusiness / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »