Nyáron már kamatcsökkentés következhet az eurózónában

Az Európai Központi Bank (EKB) márciusi ülésére elkészülő új euróövezeti gazdasági növekedési és inflációs előrejelzés kulcsfontosságú lesz, amikor az euróövezeti bank arról dönt, hogy mikor kezdje meg a kamatcsökkentést – mondta Pablo Hernandez de Cos, a Bank of Spain elnöke, az EKB Kormányzótanácsának a tagja.

Hozzátette: fontos lesz tudni, hogy kellően biztosak lehetünk-e a 2 százalékos, középtávú inflációs cél teljesülésében, minden kockázatot figyelembe véve.

Az EKB január végén mindhárom irányadó eurókamatot változatlanul hagyta. A döntés alapján az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,50 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,75 százalék, a betéti rendelkezésre állás kamatlába pedig 4,00 százalék maradt továbbra is.

Christine Lagarde, az EKB elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa szerint egyelőre korai lenne beszélni a monetáris politika enyhítéséről. Az EKB vezetője ugyanakkor megjegyezte: nem határolódik el január eleji, a svájci Davosban tett kijelentésétől, hogy nyáron esetleg lehet már kamatcsökkentés. Davosban úgy fogalmazott, hogy „elképzelhetőnek” tart egy ilyen lépést.

Philip Lane, az EKB vezető közgazdásza a múlt héten azt mondta, hogy az EKB-nak több bizonyítékra van szüksége ahhoz, hogy az eurózóna inflációja a 2 százalékos cél felé tart, mielőtt megkezdhetné a kamatcsökkentést. Szerinte annak ellenére, hogy az eurózónában az infláció csökkenésének üteme meghaladja a várakozásokat, a középtávú előrejelzés egyelőre nem egyértelmű.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »