Folytatja a kamatemelést a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal megemelte az irányadó dollárkamat-tartományt.

Az irányadó kamattartomány így jelenleg 5,25-5,50 százalék. Az alapkamat legutóbb 2001 január végétől április végéig állt ezen a szinten.

A Fed a 2022 márciusában 0,00-0,25 százalékról indított tíz egymást követő kamatemelés után az előző, júniusi kamatdöntő ülésen tartott először szünetet a monetáris szigorításban. A bank 2020 március közepén vágta vissza egy teljes százalékponttal az alapkamatot gazdaságösztönző céllal a 0,00-0,25 százalékos tartományba, tavaly márciusban pedig az infláció visszaszorításának szándékával indította el a monetáris szigorító szakaszt.

https://www.instagram.com/p/CvL1kakIsEF/

A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) az indoklásban szilárdnak és ellenállónak nyilvánította az amerikai bankrendszert. Hangsúlyozta, hogy a döntés az infláció két százalékos célhoz közelítését szolgálja a maximális foglalkoztatottság biztosítása mellett.

A Fed véleménye szerint a gazdaság mérsékelt ütemben bővül, a munkahelyek száma az elmúlt hónapokban erőteljesen nőtt, a munkanélküliségi ráta alacsony maradt, miközben az infláció továbbra is magasnak számít.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a háztartások és a vállalkozások hitelfeltételeinek szigorodása az infláció mellett valószínűleg hatással lesz a gazdasági aktivitásra és a munkaerő-felvételre is. A hatások mértéke viszont továbbra is bizonytalan.

A bizottság egyúttal megerősítette, hogy készen áll a monetáris politika irányvonalának szükség szerinti kiigazítására, amennyiben olyan kockázatok merülnek fel, amelyek akadályozhatják a célok elérését.

Annak eldöntésére, hogy milyen mértékű további monetáris politikai szigorítás lehet megfelelő az infláció 2 százalékos célhoz történő visszatérítéséhez, a FOMC figyelembe fogja venni a kumulatív szigorítás, illetve annak késleltetésének hatását a gazdasági teljesítményre, a pénzügyi folyamatokra és az inflációra.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek