Silvio Berlusconinak esze ágában sincs visszavonulni

Silvio Berlusconi – aki hétfőn, negyvenöt napos kórházi kezelése után nyilatkozott a Corriere della Sera napilapnak – bejelentette az általa közel harminc éve alapított jobbközép politikai erő megújítását, mégpedig vezetőcsere nélkül.

Berlusconi a legnagyobb olasz újságnak adott interjúval jelezte visszatérését a politikába az egészségi problémái okozta kényszerszünet után. Elmondta, hogy nehéz időszakot hagyott a háta mögött, de mindig érezte nem csak családja, hanem pártja és a Hajrá, Olaszország! (FI) szavazóinak szeretetét is.

Olaszország volt miniszterelnökét leukémiával és tüdőfertőzéssel kezelték a milánói Szent Rafael kórházban. A 86 éves politikus hangoztatta, hogy hat hét kórház után ott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is a Hajrá, Olaszország! elnöke marad és megújítja a pártot.

„Sok teendőm van, és teszem a dolgom mint mindig az FI élén” – jelentette ki Silvio Berlusconi, tagadva a helyettesítéséről időnként felröppenő híreket.

Mint hangsúlyozta, pártja megkezdte a 2024-es európai parlamenti választásokra való készülést. Hozzátette, hogy az 1994-ben alapított Hajrá, Olaszország! kezdettől fogva a megújulás pártjának számít, amely egyrészt meg akarta akadályozni, hogy a kommunisták kormányra kerüljenek, másrészt célként tűzte ki az olasz politika megújítását.

https://www.instagram.com/p/CsjZKjqvTKa/

Az FI október óta két szövetségesével, a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette jobboldali Olasz Testvérekkel (FdI) és a Matteo Salvini vezette, szintén jobboldali Ligával kormányoz. Berlusconi kiválónak nevezte a Melonival és Salvinivel való kapcsolatát.

Megjegyezte, hogy miközben a Demokrata Párt (PD) egyre inkább baloldalra tolódik, az úgynevezett harmadik pólus pedig „még mielőtt megszületett volna, máris meghalt”, a Hajrá, Olaszország! az egyedüli, mely keresztény és demokratikus erőként a centrumot képviseli.

A párt támogatottsága a legutolsó felmérések szerint valamivel több mint hét százalék. Silvio Berlusconi úgy vélte, pártja eredményeit a személye ellen indított igazságügyi üldözés befolyásolja negatívan.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »