Erdogan mellé állt a török elnökválasztás harmadik helyezettje

A május 14-i török elnökválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan hétfőn Ankarában arra szólította fel híveit, hogy az elnökválasztás május 28-i második fordulójában Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfőt támogassák.

Ogan koraesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „kijelentem, hogy a választások második fordulójában a Nép Szövetsége (pártszövetség) jelöltjét, Recep Tayyip Erdogant fogom támogatni”.

A május 14-i államfőválasztás első fordulóját Erdogan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával, azonban az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót tartanak a legjobban szereplő két jelölt részvételével. A fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, akit a Nemzet Szövetsége hatpárti pártszövetség indított, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg. Ogan mögött egy bevándorlóellenes koalíció állt, ő 5,17 százalékot kapott.

Ogan hétfői sajtótájékoztatóján az ország stabilitásával indokolta döntését. Aláhúzta: Törökország végrehajtó elnöki rendszerében a stabilitás fontos alapja, hogy a parlament és a köztársasági elnökség ugyanazon szövetség irányítása alatt álljon.

https://www.instagram.com/p/CsiQ9ahort0/

Május 14-én, az államfőválasztással párhuzamosan tartott, egyfordulós parlamenti választáson a Nép Szövetsége kormányoldali pártszövetség győzött. Az elért 49,47 százalék 268 képviselői mandátumhoz juttatta az Erdogan-vezette kormánypártot, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) a 600 fős törvényhozásban. A Nemzet Szövetsége nevű ellenzéki pártszövetség a voksok 35,02 százalékát gyűjtötte be, ami 169 parlamenti helyet biztosított a legnagyobb ellenzéki pártnak, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP).

Ogan hétfőn rámutatott: a Nemzet Szövetsége nem tudott „elegendő sikert felmutatni” a Nép Szövetsége ellenében, valamint meggyőző perspektívát nyújtani a jövőt illetően. „Ami mindennél fontosabb: nem tudta biztosítani a parlamenti többséget” – hangsúlyozta.

A politikus egyúttal elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint politikai pozíciókról szóló alkudozás befolyásolta volna a döntését.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »