Nyugdíjas páncélautókkal támad Oroszország

A nehéz páncélozott harcjárművekben elszenvedett veszteségek miatt az orosz hadsereg hatvan évvel ezelőtt gyártott T-62-es harckocsikat is bevet Ukrajnában – áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.

A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint reális lehetőség, hogy az orosz fegyveres erők elit harckocsizó alakulata, az első harckocsizó gárdahadsereg egyes egységeit is T-62-esekkel látják el a korábbi veszteségek pótlására. A brit katonai hírszerzés tudomása szerint a korábbi tervek alapján már 2021-től el kellett volna kezdeni az első harckocsizó gárdahadsereg felszerelését az újgenerációs T-14 Armata típusú harckocsikkal.

A szolgálat hétfői tájékoztatása szerint az utóbbi napokban BTR-50 típusú orosz páncélozott csapatszállító járműveket is azonosítottak Ukrajnában. Ez a típus 1954-ben állt hadrendbe az orosz fegyveres erőknél, és az ukrajnai háború kezdete óta most első ízben jelent meg az ukrán hadszíntéren.

A brit katonai hírszerzés a londoni védelmi tárca ismertetése szerint úgy tudja, hogy tavaly nyár óta hozzávetőleg 800 T-62-es, addig raktárakban tárolt harckocsit vettek ismét használatba. Némelyikük észlelő berendezéseit korszerűsítették, és ez nagy valószínűséggel javítja hatékonyságukat az éjszakai hadviselésben – áll a hétfői hírszerzési összefoglalóban.

A brit katonai hírszerzés szerint azonban ezek a „veterán” harcjármű-típusok sokszorosan sebezhetők a modern harctéri körülmények közepette, nincs például robbanóeszközökkel szemben ellenálló korszerű páncélzatuk.

A brit kormány január közepén bejelentette, hogy Ukrajna tizennégy Challenger 2 típusú harckocsit és „hozzávetőleg harminc” AS-90 önjáró löveget kap Nagy-Britanniától. A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben. Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS-90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »