Már folyik az ukrán harckocsizók kiképzése Nagy-Britanniában

Megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akiket a brit Challenger 2 harckocsik üzemeltetésére képeznek ki a brit fegyveres erők szakértői – közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium.

A tárca a Twitteren közzétett rövid tájékoztatásban nem részletezte a kiképzésre érkezett ukrán harckocsizók számát. Az ismertetéshez mellékelt két fotón az látszik, hogy az ukrán kontingens civil ruhás tagjai a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A330 Voyager repülőgépéből szállnak ki egy meg nem nevezett brit katonai repülőtéren.

A tájékoztatás szerint ukrán harckocsizók érkeztek Nagy-Britanniába, ahol elkezdődik kiképzésük „az Oroszország elleni folytatódó harcra”. A brit kormány a nyugati NATO-szövetségesek közül elsőként hozott döntést páncélosok ukrajnai szállításáról.

A Downing Street január 15-én jelentette be, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel „hozzávetőleg harminc” AS-90 önjáró löveg is.  Tíz nappal később a német kormány is jóváhagyta a Rheinmetall által gyártott Leopard tankok Ukrajnába történő szállítását.

Mehetnek a Leopard tankok Ukrajnába

Az USA is küld tankokat Ukrajnának

A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben. Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS-90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.

A londoni miniszterelnöki hivatal már a bejelentéssel egy időben közölte, hogy napokon belül megkezdődik az ukrán katonák kiképzése a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére, részeként annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

Forrás: MTI / Kitekintő

Hozzászólások ()

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »