A britek 60 százaléka már bánja a Brexitet

A csütörtökön ismertetett legfrissebb felmérés szerint a brit választók csaknem 60 százaléka tartja úgy, hogy rosszul alakulnak a dolgok a brit EU-tagság megszűnése óta.

 

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután az EU-tagságról 2016 nyarán rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe. A kilépés után tizenegy hónappal lejárt az átmeneti időszak is, amelyet a Brexit feltételeiről szóló megállapodás biztosított az átállásra, és amelynek idején London és az EU viszonyrendszere jórészt még változatlan maradt.

A legnagyobb brit közvéleménykutató cégcsoport, a YouGov azt a kérdést tette fel az új vizsgálatba bevont, 6174 felnőtt brit állampolgárból álló reprezentatív csoportnak, hogy miként ítélik meg az átmeneti időszak 2020. december 31-i lejárta óta végbement folyamatokat.

A felmérés csütörtök este ismertetett eredményei szerint a válaszadók 23 százaléka meglehetősen, 36 százalékuk pedig nagyon rossznak tartja a kilépéssel kapcsolatban azóta történt fejleményeket, vagyis 59 százalék fogalmazott meg kedvezőtlen véleményt a Brexit óta eltelt eddigi időszakról.

A felmérés résztvevőinek alig két százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon elégedett, további tíz százalék meglehetősen elégedett a Brexit óta eddig lezajlott folyamatokkal, vagyis mindössze 12 százalék van jó véleménnyel a kilépés utáni helyzetről.

Húsz százalék „sem jónak, sem rossznak” nem tartja a Brexitet.

A YouGov ismertetése szerint még azoknak a relatív többsége is rossznak ítéli a brit EU-tagság megszűnése és az átmeneti időszak lejárta óta végbement folyamatokat, akik a 2016-os referendumon a kilépésre szavaztak: közülük 22 százalék meglehetősen, 16 százalék nagyon rossz irányúnak tartja a fejleményeket, vagyis 38 százalékuk elégedetlen. A jó véleményt megfogalmazók aránya 24 százalék, de ebben a körben is mindössze 5 százalék mondta azt, hogy nagyon kedvezőnek tartja a Brexit óta lezajlott folyamatokat.

Azok közül, akik a népszavazáson a bennmaradásra voksoltak, 82 százalék tartja meglehetősen vagy nagyon rossznak a Brexit óta eltelt időszakot és mindössze 3 százalékuk elégedett.

Néhány napon belül ez a második olyan YouGov-felmérés, amely azt mutatja, hogy a brit választók többsége elégedetlen a Brexittel. A cég múlt heti felmérésében a résztvevőknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy szerintük helyes vagy helytelen döntés volt-e a kilépés az EU-ból. A válaszadók 56 százaléka nevezte hibának a Brexitet és mindössze 32 százalék helyeselte hazája távozását az EU-ból. A YouGov hangsúlyozta: a Brexitet hibás döntésnek tartók aránya soha nem volt ilyen magas, a kilépést továbbra is helyeslők aránya pedig soha nem volt ilyen alacsony a 2016-os népszavazás óta.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »