Őrizetbe vették az isztambuli robbantás fő elkövetőjét

A török hatóságok őrizetbe vették a hat halálos áldozatot követelő vasárnapi isztambuli robbantás fő elkövetőjét, aki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez köthető – közölte hétfő hajnalban Süleyman Soylu török belügyminiszter a detonáció helyszínén újságírókkal.

Soylu kifejtette: az Isztambuli Rendőrfőkapitányság őrizetbe vette azt, aki vasárnap délután elhelyezte a pokolgépet a metropolisz forgalmas sétálóutcájában, az Istiklalon. A belügyminiszter elmondta: az elsődleges vizsgálatok alapján a merénylet parancsát az észak-szíriai Kobaniban adták ki, az elkövető pedig vélhetően az északnyugat-szíriai Afrín térségében jutott át a szíriai-török határon. Az esettel kapcsolatban – a merénylő előtt – másik 21 embert is őrizetbe vettek – tette hozzá. További részletekről nem adott tájékoztatást.

https://www.instagram.com/p/Ck7t60nNt-2/

Isztambulban körülbelül hat éve nem történt terrorcselekmény – emlékeztetett egyúttal Soylu a 2016 szilveszterén végrehajtott isztambuli mészárlásra a Boszporusz partján található Reina klubban.

A tárcavezető felszólalásában arról is beszámolt, hogy az előző napi merénylet 81 sebesültjéből 50-et már hazaengedtek a kórházból. Öt áldozat van intenzív osztályon, két ember állapota pedig továbbra is súlyos – ismertette.

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este aljas támadásnak minősítette a történteket, kijelentve, hogy Törökországot és a török népet, ahogy eddig, úgy ezután sem lehet terrorizmussal rabul ejteni. Az isztambuli főügyészség nagyszabású nyomozást indított az ügyben.

Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK hajtotta végre. A pokolgépes támadásokban több százan vesztették életüket.

Forrás: MTI / ZDFheute

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »