A német állam fizeti a lakosság decemberi energiaszámláit

Egy hétfőn elfogadott törvény alapján a háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban.

A szövetségi parlament (Bundestag) előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt szolgálja, hogy addig is mérsékeljék az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.

Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár – az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek -, így a háztartások mellett többek között a cégeknek, a kórházaknak és az óvodáknak is. Az energiaszolgáltatók az állami fejlesztési banktól (KfW) kapják meg a fogyasztóknak elengedett decemberi átalány összegét.

Az egyszeri támogatás után a következő lépés az árfék program lesz, amely a kormány tervei szerint februárban indul és 2024 tavaszáig tart majd. Ebben az időszakban a földgáz, a távhő és a villamos energia árát is korlátozzák, kilowattóránkénti 12, 9,5, illetve 40 centben. A kedvezményes ár az előző évi fogyasztás 80 százalékáig jár. Ez a támogatás is minden fogyasztóra kiterjed, kivéve a nagyjából 25 ezer ipari földgáz-nagyfogyasztót, akiknek – a tervek szerint januártól – külön támogatási programot indítanak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Németországban a földgázpiacon egyszerre okoz gondot a tavaly megindult drágulás, amely Oroszország Ukrajna elleni háborújával további lendületet vett, és a kínálat szűkössége, amely ugyancsak összefügg az Ukrajna elleni orosz támadással.

Az ellátási helyzet azért kritikus, mert csaknem teljesen kiesett az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország, amely a háború februári kezdete óta fokozatosan visszafogta a Németországba irányuló exportot, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet.

A kormány számításai szerint a decemberi átalánydíj-támogatás és az árfék program egyszerre kezeli a két gondot; enyhíti a fogyasztók terheit és takarékosságra ösztönöz, mert a kedvezményes ár nem a teljes fogyasztásra vonatkozik.

A szövetségi kormány egy sor egyéb eszközzel is igyekszik segíteni a fogyasztóknak, így például a földgázt átmenetileg – 2024 tavaszáig – a 19 százalékos áfakulcs alól a kedvezményes, 7 százalékos kulcs alá sorolták. A különböző támogatások finanszírozására egy 200 milliárd eurós alapot állítanak fel; ez az úgynevezett pénzügyi védőernyő. A forrást hitelfelvétellel teremtik elő.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »