Az USA igyekszik ellensúlyozni az OPEC termeléscsökkentését

Az Egyesült Államok novemberben újabb 10 millió hordó kőolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból, hogy mérsékelje az üzemanyagárak várható emelkedését, miután a kőolaj-kitermelő országok kibővített tanácsa, az OPEC+ a napi kitermelés 2 millió dolláros csökkentéséről döntött szintén novembertől.

A Szaúd-Arábia vezette országcsoport lépése nyomán a Fehér Ház közleményében csalódottságának adott hangot, rövidlátó döntésnek nevezte a kitermelés csökkentését.

Karinne Jean-Pierre szóvivő újságírók előtt szerdán úgy fogalmazott, hogy az OPEC+ egyértelműen Oroszország mellé állt a szerdai bejelentéssel. A szóvivő azt is hozzátette, hogy ez az eset is emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államoknak miért fontos csökkentenie függését a külföldi energiaforrásoktól és a tiszta energia felé fordulnia.

Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere határozottan visszautasította a politikai motivációra vonatkozó utalást. Abdulaziz bin-Szalman azt mondta, hogy a csoport a stabil energiapiacok őreként működik.

Az Egyesült Államok Olaj- és Gázipari Szövetségének közösségi médiában megjelent közleménye szerint a Fehér Háznak egyetlen lehetősége maradt, ami felől soha nem lett volna szabad elfordulnia, mégpedig a hazai, amerikai forrásokra alapozott olaj- és gázipar.

Martin Durbin az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája energiapiaci intézetének elnöke sürgette az adminisztrációt, hogy a hosszú távú energiabiztonság érdekében fokozza az olaj- és gázkitermelést. Az üzleti vezető egy interjúban arra utalt, hogy az Egyesült Államok a világ legnagyobb kitermelője lehetne.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek