Földgáz-partnerséget kötött Csehország és Németország

Csehország és Németország hétfőn megállapodást írt alá arról, hogy a földgázszállítások kiesése esetén kisegítik egymást. Az egyezményt Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter, illetve Robert Habeck német ipari és klímavédelmi miniszter látta el kézjegyével Prágában.

Robert Habeck az aláírás után azt mondta, hogy az Európai Unió többi tagállamának is hasonló kétoldalú megállapodásokat kellene kötnie. Jozef Síkela közölte, hogy a jelenlegi energiaválságban kulcsfontosságú az európai uniós államok egységes fellépése az orosz agresszió ellen és szolidaritásuk Ukrajnával.

„Az európai szolidaritás a kulcs a kilábaláshoz a jelenlegi helyzetből” – mondta Habeck, hozzátéve: Németország politikai hibát követett el, amikor ilyen mértékben Oroszország felé orientálódott. Berlin most igyekszik új szolgáltatókat találni, az egyik kiutat a cseppfolyósítottföldgáz-terminálok létrehozásában látja – tette hozzá.

Síkela elmondta, hogy a cseh és a német fél már megegyezett a konkrét lépésekben, intézkedésekben, amelyek válság esetén szükségessé válhatnak. Ezeket azonban, az újságírói érdeklődés ellenére sem kívánta részletezni egyik miniszter sem. Síkela ugyanakkor közölte, hogy Csehország állami gáztárolói 75 százalékos töltöttségűek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »