A sok utas ellenére is veszteséges a Budapest Airport

Annak ellenére, hogy a Budapest Airport tavalyi utasforgalma 20 százalékkal, a légiáru-mennyiség pedig 36 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest, a vállalat a koronavírus-járvány második évét is komoly veszteséggel zárta: a 2021-es pénzügyi évben 143 millió euró árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséget könyvelt el.

A cég hétfői közleménye úgy fogalmaz: a tavalyi egy újabb „katasztrofális év volt a légiközlekedési iparágban”, bár a pandémia első événél, 2020-nál valamelyest jobban alakult. Az év második felében megkezdődött a kilábalás a koronavírus-járvány okozta súlyos válságból. Folyamatosan épültek vissza a légitársaságok kapacitásai és ezzel párhuzamosan a repülőterek forgalma, de az utasszámok továbbra is messze elmaradtak a 2019-es szinttől – tették hozzá.

A vállalat 143,3 millió euró nettó árbevétele az előző évit 21 százalékkal haladja meg, a veszteség pedig 20 százalékkal csökkent 87,6 millió euróra.

A Budapest Airport ezt az utasszámcsökkenéshez köthető hatalmas bevételkiesést továbbra is a rekord cargo-forgalommal és olyan stabil, az utasszámtól függetlenül működő bérlőktől származó ingatlanhasznosítási bevételekkel tudta valamelyest pótolni, mint például a repülőgép-karbantartó vállalatok és az integrátorok – írták.

https://www.instagram.com/p/CYWel-dKJaq/

A cég 2022 márciusában átlagosan 13 százalékkal emelte a dolgozói béreket. A közlés szerint tavaly 36,6 millió eurót fordítottak fejlesztésekre, így ezzel az elmúlt 3 évben elvégzett kapacitásbővítő, infrastrukturális és fenntarthatósági beruházások értéke a 200 millió eurót is meghaladta.

A Budapest Airport megkezdte az 1. Terminál újranyitásának és az új, 3. Terminál építésének előkészületeit. A két beruházás összértéke meghaladja majd az 1 milliárd eurót.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte: büszkék rá, hogy a második, járvány sújtotta évet is át tudták vészelni állami támogatás nélkül, és minden nehézség ellenére a fejlesztéseket is dinamikus ütemben folytatták. Reményét fejezte ki, hogy idén az utasforgalomban, és így a bevételekben is megközelítik a 2019-es eredményeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »