Olaszország májustól szinte minden korlátozást megszüntet

A tizenkét év feletti olaszok kilencven százaléka legalább két oltásban részesült, s ez lehetővé teszi, hogy május elsejétől Olaszországban is eltöröljék a járványkorlátozásokat, amelyek között talán csak a beltéri maszkhasználat maradhat meg – közölte a római egészségügyi minisztérium szombaton nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva a Corriere della Sera című napilap vasárnap.

Az olasz kormány 2020 decemberében döntött arról, hogy 90 százalékos átoltottsági arányt kell elérni az országban a járványügyi korlátozások jelentős enyhítéséhez. A 90 százalékos átoltottság több mint 48,5 millió személy beoltását jelenti.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a harmadik, emlékeztető oltást már több mint 84 százalék vette fel. Lassabban halad a vakcina negyedik adagjának beadása, melyből egyelőre csak a 80 év felettiek és a gyenge egészségű 60 év felettiek részesülnek.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A jelenlegi járványhelyzet alapján az egészségügyi tárca arról döntött, hogy május elsejétől eltörlik az oltási vagy védettségi igazolás használatát. Tömegközlekedési eszközre, munkahelyre, üzletbe, zárt térbe bármilyen igazolás nélkül be lehet majd menni. Kivételt jelentenek – december 31-ig – a kórházak, más egészségügyi intézmények és az idősotthonok. Ezekben az intézményekben az emlékeztető oltások kötelezettsége december 31-ig érvényben marad, mégpedig betegek, ellátottak, dolgozók és látogatók számára egyaránt.

Ami a maszkhasználatot illeti, a jövő héten dől el, hogy fenntartják vagy eltörlik-e beltéren. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár korábbi nyilatkozata szerint májusban még fenntarthatnák az FFP2 típusú maszk kötelező használatát a tömegközlekedési eszközökön, a hivatalokban, vagy ott, ahol nem lehet biztonságosan távolságot tartani egymástól.

Olaszországban a járványgörbe lassan ível lefelé; a húsvéti családi összejövetelek után ismét emelkedett a betegek száma, főleg az iskolások és az idősek között. Szombaton a napi esetszám ismét 70 ezer felett volt, és a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben 143-an hunytak el. A kórházi helyzet hetek óta stabil: valamivel kevesebb, mint 10 ezren szorulnak kórházi kezelésre, 409 beteget ápolnak intenzív osztályon. A járvány 2020 februári kezdete óta több mint 16 millióan betegedtek meg a 60 milliós országban, a halottak száma megközelítette a 163 ezret.

Aktív koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban. Forrás: Worldometers

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »