A baloldal alakíthat kormányt Szlovéniában

A vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokon leadott szavazatok csaknem 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet Robert Golob újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) pártja – közölte a szlovén választási bizottság.

A részleges eredmények tükrében a Szabadság Mozgalomnak 40 mandátuma lesz az új összetételű nemzetgyűlésben. A Janez Jansa miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) 29 mandátummal a második, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 8 mandátummal a harmadik, a Szociáldemokraták (SD) 7 mandátummal a negyedik, a Baloldal (Levica) pedig 4 mandátummal az ötödik helyen végzett. Az ország 1991-es függetlenné válása óta ez volt a kilencedik parlamenti választás.

Az eredményekből jól látszik, hogy a baloldal tud kormányt alakítani; a Szabadság Mozgalomnak, az SD-nek és a Baloldalnak összesen 51 mandátuma lenne a szlovén parlementben. Jansa természetes partnerével, a kereszténydemokrata NSi-vel sem tud többséget alkotni. Egy-egy mandátum a magyar és az olasz kisebbségnek jár.

https://www.instagram.com/p/CcvfVvColEk/

Borut Pahor államfő, akinek idén jár le a második elnöki mandátuma, korábban jelezte: azt a miniszterelnök-jelöltet bízza meg kormányalakítással, aki fel tudja mutatni az ahhoz szükséges 46 támogatói aláírást. A vasárnapi urnazárás előtt, a közszolgálati televízónak adott interjújában már azt mondta: nem ragaszkodik az abszolút többséghez, a relatív győztest bízza meg a kormányalakítással.

Úgy vélekedett: a világjárvány utáni kilábalás lassabb lesz az ukrajnai háború és a világ egyéb geopolitikai feszültségei miatt, amelyek szerinte hosszú távú stratégiai döntéseket követelnek. Emiatt együttműködést sürgetett az új kormány és az ellenzék között.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A szlovén törvények szerint a parlamentnek a választások után 20 napon belül meg kell alakulnia. Az államfőnek ezt követően 30 nap áll rendelkezésére, hogy javaslatot tegyen az országgyűlésnek a miniszterelnök-jelölt személyére. Megválasztása után a miniszterelnöknek 15 napon belül ismertetnie kell kormánya összetételét. Az új kabinet megalakulásáig a leköszönő kormány ügyvivői feladatot lát el.

Robert Golob 54 éves üzletember nem ismeretlen a politikában; korábban Alenka Bratusek volt miniszterelnök balközép irányultságú pártjának (Stranka AB) alelnöke volt, 1999-ben pedig egy évig államtitkári pozíciót töltött be a gazdasági tárcánál. Több mint egy évtizeden át vezette az állami áramszolgáltató vállalatot, amelynek éléről éppen Janez Jansa miniszterelnök váltotta le. Ezt követően döntött úgy, hogy ismét elkezd politizálni, és indul a választásokon.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »