Fehérorosz migránsválság: Ukrajna beszállt, repkednek a fenyegetőzések

Az ukrán belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint Ukrajna katonai gyakorlatokat tervez a lengyelországi és fehéroroszországi határaihoz közeli területen, hogy elejét vegye a migrációs válság további eszkalálódásának.

A tárca bejelentése szerint a “harckoordinációs” gyakorlatokat a határvédelem, a rendőrség, a nemzetőrség, illetve a sürgősségi szolgálat részvételével tartják.

Denisz Monasztirszkij belügyminiszter kijelentette, hogy a gyakorlatokra “a potenciális migránsválság ellensúlyozása érdekében” kerül sor, és hogy az erődemonstráció “Ukrajna belső biztonságának szavatolását” hivatott elősegíteni. A miniszter ezért csütörtökön az ország északnyugati Volyn régiójába repült – amely Lengyelországgal és Fehéroroszországgal is határos -, hogy kidolgozza, hogyan védheti meg a területet a “mesterségesen odaszervezett migránstömegek” esetleges próbálkozásaitól. A gyakorlatokon mintegy 8500 katona és rendőr vesz részt, kiegészülve katonai repülőgépekkel, köztük 15 helikopterrel – mondta Monasztirszkij.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Facebookon közzétett videoüzenetben kijelentette, hogy Ukrajna a migrációs fenyegetések miatt fokozza a biztonságot fehérorosz határán, de ez nem érinti a fehérorosz állampolgárok határátlépését.

Fehéroroszország többi szomszédja katonai összecsapástól tart

Litvánia, Észtország és Lettország szerint Fehéroroszország komoly fenyegetést jelent az európai biztonságra azáltal, hogy szándékosan fokozza “hibrid támadását”, amely során migrációs válságot idézett elő az uniós szankciók megtorlására.

“Ez növeli a provokációk és súlyos incidensek lehetőségét, amelyek a katonai területre is átterjedhetnek” – áll az országok védelmi minisztereinek közös közleményében.

Szankciók és ellenszankciók

Az EU szerint Minszk a világ háború sújtotta részeiről menekülő migránsok ezreit ösztönzi arra, hogy próbálják meg a határátlépést. A helyzet jelenleg ott tart, hogy a blokk hétfőn újabb szankciókat vethet ki Fehéroroszországgal és a migránsokat szállító légitársaságokkal szemben.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök válaszul megtorlással – többek között az orosz földgáz fehéroroszországi tranzitjának leállításával – fenyegetőzött, noha Oroszország ez ügyben egyelőre néma maradt.

Mi lesz a migránsokkal?

A két határ között rekedt migránsok ideiglenes táborokban próbálják átvészelni a fagyos időjárást. Lengyelország legalább hét menekült haláláról számolt be a hónapok óta tartó válságban, sokan pedig attól tartanak, hogy halálra fagynak. Szerdán 468 határátlépési kísérlet történt, mindegyik sikertelen volt.

Litvánia, amely Lengyelországhoz hasonlóan rendkívüli állapotot vezetett be a határán, szintén újabb átlépési kísérletekről számolt be. Az ország felkérte az ENSZ-t, hogy tárgyaljanak egy “humanitárius folyosó” létrehozásáról, hogy segítsenek a migránsoknak visszatérni a hazájukba.

  • Friss cikkeink a témában:

Forrás: CNN / Reuters

Friss hírek

Meglepetést okozott a francia előválasztás

Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke és Eric Ciotti dél-franciaországi képviselő jutott tovább csütörtökön a francia jobbközép Köztársaságiak (LR) államfőjelölt-választó szavazásának második fordulójába; előbbi a párt liberálisabb szárnyához, míg az utóbbi a legjobboldalibb, bevándorlásellenes szárnyához tartozik.

Read More »

Leave a Reply