Nem ment át a román szenátuson a kötelező Covid-igazolvány terve

Elutasította a román szenátus szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint a közalkalmazottak és a nagyobb magáncégek dolgozói csak uniós Covid-igazolvánnyal mehetnek be munkahelyükre.

Az ügyvivő kormány több minisztere által beterjesztett törvénytervezet eredetileg csak az egészségügyi alkalmazottak számára tette volna kötelezővé a zöld igazolványt, a szenátusi szakbizottságok javaslata alapján azonban az egész állami szektorra és minden olyan magántulajdonú irodaépületre kiterjesztenék a megkötést, ahol több mint ötven ember tartózkodik.

Azoknak a közalkalmazottaknak, akik még nem olttatták be magukat, vagy nem gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, a törvényjavaslat szerint saját költségükön kellene rendszeresen teszteltetniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak. Ellenkező esetben a munkáltatónak 30 napra fizetetlen kényszerszabadságra kellene küldenie az érintett dolgozókat, azt követően pedig el is bocsáthatja őket, ha továbbra sem tesznek eleget a szabályoknak.

A felfüggesztett munkaszerződésű alkalmazott visszatérhetne munkahelyére, ha felveszi az oltás első adagját. Ebben az esetben addig, amíg befejezi az immunizációs folyamatot, illetve eltelik a teljes beoltottságtól számított tíz nap – amely után kiválthatóvá válik a beoltottságot tanúsító Covid-igazolvány – a munkáltató költségére végezheti el a rendszeres tesztelést, hogy bejárhasson a munkahelyére. A jogszabály az igazságszolgáltatásra nem vonatkozna.

A törvény előírásainak betartását – a digitális Covid-igazolványon szereplő QR-kód érvényességét – a munkáltatónak kellene ellenőriznie, az előírások megsértése pedig kihágásnak minősülne, amelyért 100 ezer lejig (7,2 millió forint) terjedő bírság szabható ki. A törvény – ha életbe lépne – a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet végéig maradna hatályban.

A szenátus ülésén részt vevő szenátorok többsége 67-60 arányban támogatta ugyan a tervezetet, de nem gyűlt össze a sarkalatos törvény elfogadásához szükséges (69 szavazatot feltételező) minősített többség. A zöld igazolvány munkahelyi bevezetését csak a tavaly decemberben alakult, idén ősszel felbomlott jobbközép kormánykoalíció pártjai szavazták meg, a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) és a vírustagadó, jobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellene voksolt.

A PSD azt kifogásolta, hogy a törvény nem menti fel a korlátozások alól a családorvosok által elvégezhető antitest-vizsgálat alapján azokat a fertőzésen átesett embereket, akik védettséget szereztek ugyan, de nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban, mert eltitkolták, vagy – tünetmentesek lévén – észre sem vették, hogy fertőzöttek.

Romániában, ahol lakosságarányosan a legtöbb áldozatot követeli a járvány negyedik hulláma, hétfőtől az ügyfelek már csakis védettségi igazolvánnyal léphetnek be a nyilvános zárt terekbe, az alkalmazottak jogait azonban csak törvény korlátozhatja. A jogszabály a kétkamarás román parlament képviselőházában nyeri el majd a végleges formáját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »