Emberiesség elleni bűntettel vádolják a brazil elnököt

Számos bűncselekménnyel – köztük emberiesség elleni bűntettel – vádolják Jair Bolsonaro brazil elnököt a koronavírus-járvány kezelésével összefüggésben – írja a BBC egy friss szenátori jelentésre hivatkozva.

A jelentés egy féléves vizsgálat csúcspontja, amely különféle botrányokat és korrupciót tárt fel a brazil kormányzatban. Bolsonaro most azért került az ellenzéki szenátorok kereszttüzébe, mert nem tudta – sőt, nem is akarta – megfékezni a vírust, amely több mint 600 ezer brazil halálát okozta.

A médiába kiszivárgott információk szerint a testület 9 vádpontot akar megfogalmazni az elnökkel szemben. A jelentés első változatában még a népirtás és a gyilkosság vádja is szerepelt, ezek azonban kimaradtak az 1200 oldalas dokumentumból, amely alapján többek között emberiesség elleni bűntett, irathamisítás, illetve bűnözésre való felbujtás miatt emelnének vádat Bolsonaro ellen.

A jelentéstervezetből akkor lesz eljárás, ha a szenátusi bizottság megszavazza azt, ráadásul még igy sincs garancia arra, hogy büntetőeljárást von maga után.

Brazíliában a világon a második legmagasabb a Covid-19 áldozatainak száma az Egyesült Államok után, miközben Bolsonaro a világjárvány kezdete óta elbagatellizálja a helyzet súlyosságát, csak legyint a kötelező távolságtartásra, és gyakran hangoztatja, hogy a járvány gazdasági hatásai “gyilkosabbak”, mint maga a vírus, ami valójában nem más, “csak egy kisebb influenza”. Emellett következetesen figyelmen kívül hagyta a tudományos ajánlásokat, illetve ellenezte a brazil kormányzók és polgármesterek karantén-erőfeszítéseit.

A brazil elnök népszerűségi mutatója jócskán esett az elmúlt időszakban a járványkezelési (vagyis inkább nem-kezelési) stratégiája, az emelkedő infláció, illetve a gazdasági válság miatt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: BBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »