Blokád alatt a trieszti kikötő, vízágyúval oszlatják a tömeget

Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az olasz hatóságok a trieszti kikötő bejáratát elfoglaló tüntetők oszlatására hétfőn, miután az egyik legnagyobb európai áruforgalmi csomópontot napok óta megbénítják a koronavírus elleni kötelező védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó dolgozók.

Olasz médiabeszámolók szerint a rohamrendőrség reggel kilenc óra előtt kezdte meg az emberek oszlatását a kikötő négyes számú bejáratánál. A kezdetben több száz demonstráló ülősztrájkot folytatott. A tüntetőket pajzsokkal és vízágyúkkal a közeli parkoló területére próbálták átszorítani. Többeket kiemeltek és őrizetbe helyeztek.

A vízágyúkat eleinte nem fordították egyenesen a tiltakozókra, akik a vízsugárban is a földön ülve maradtak. Azt kiabálták, hogy a munkások jogaiért küzdenek. Az órák elteltével azonban a tömeg több ezresre duzzadt, mivel a hatósági beavatkozás hírére a város más szakmai ágazatainak tagjai is csatlakoztak a tüntetőkhöz, csakúgy, mint egyes oltásellenes csoportok, parlamenten kívüli politikai mozgalmak aktivistái és trieszti lakosok. Közölték, hogy október 21-ig folytatják a sztrájkot.

A rendőrség jelenleg is igyekszik feloszlatni a megmozdulást; könnygázt és gumibotot is használnak az emberek visszaszorítására. A tüntetők a rendőri erőszak ellen is tiltakoznak.

A trieszti kikötő bejárata több mint három napja blokád alatt van: a dolgozók egy része az október 15-én bevezetett kötelezettség ellen tiltakozik, amelynek értelmében a munkavégzéshez legalább egy oltás, 48 óránként elvégzett negatív teszt vagy a betegségből való gyógyulás igazolása szükséges. Az intézkedés a jelenleg hatályban levő egészségügyi vészhelyzet december 31-i határidejéig érvényes.

A szakszervezet egy része szerint a védettségi kötelezettség korlátozza a munkához való jogot. A trieszti kikötőben dolgozó 950 emberből 380-an nem rendelkeznek védettséggel, mivel vagy egyetlen oltásban sem részesültek, vagy nem tesztelték magukat előre, vagy el nem fogadott keleti vakcinákkal oltották be őket. A blokád alatt a dolgozni akarókat beengedték a kikötőbe. A munkások egyik vezetője, Stefano Puzzer vasárnap a blokád befejezését szorgalmazta, de miután ez nem történt meg, lemondott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Instagram

Friss hírek

Különmegbízottat nevezett ki a Nyugat-Balkánra Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök kinevezett egy nyugat-balkáni ügyekért felelős különmegbízottat annak jeléül, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett a régió stabilitása és prosperitása iránt. A nyugat-balkáni politikai helyzetet a NATO külügyminisztereinek rigai találkozóján, valamint a G7 külügyminiszterek liverpooli találkozóján is megvitatják majd.

Read More »

Leave a Reply