A jogállamiságról is beszélt Merkel belgiumi látogatásán

Az Európai Unió tagállamai között feszültséget okozó problémákat párbeszéd keretében kell megoldani, nem pedig bírósági eljárások útján – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, ahol egy kitüntetést vett át a belga királytól.

Angela Merkel Brüsszelben Fülöp belga királlyal találkozott, aki a legmagasabb belga kitüntetést, a Belga Királyság II. Lipót Rendjének nagykeresztjét adományozta a német kancellárnak.

Angela Merkel a lengyel alkotmánybíróság azon múlt heti döntésével kapcsolatosan, amely szerint a nemzeti alkotmány elsőbbséget élvez az uniós jog felett, újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett: eljött az ideje, hogy a tagállamok mélyrehatóbb beszélgetést folytassanak a lengyel kormánnyal a jelentkező problémák leküzdésének módjairól.

“Jelentős problémáink vannak a jogállamiság területét érintően, azokat azonban párbeszéd keretében kell megoldanunk, nem pedig bírósági eljárások útján” – fogalmazott. Hozzátette: nem hiszi, hogy a bírósági eljárás az egyetlen módja annak, hogy feloldják tagállamok közötti politikai nézeteltéréseket, noha – mint mondta – minden bizonnyal helyes, hogy időnként az uniós bíróságnak kell döntenie bizonyos ügyekben. Merkel ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy a vitás ügyek többsége az unió luxembourgi székhelyű bíróságán végződik.

Jogállamisági vita

Kérdés hangzott el az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános, a jogállamisági feltételrendszerről szóló uniós szabályozás jogszerűségének vizsgálatára az uniós bírósághoz benyújtott magyar és lengyel keresettel kapcsolatban is. Angela Merkel ezzel összefüggésben azt mondta: meg kell várni az Európai Unió Bíróságának határozatát, csak azt követően lehet dönteni Magyarország és Lengyelország ügyében.

“Mindannyian az Európai Unió tagállamai vagyunk, ami azt jelenti, hogy kötelességünk kompromisszumot találni, természetesen alapelveink feladása nélkül” – fogalmazott.

A távozó német kancellár a formálódó új német kormánnyal kapcsolatban azt mondta, a következő kormány is Európa-párti lesz, ami egyben erős jelzés is lesz az Európai Unió többi tagállama számára.

Forrás: MTI / Instagram

Friss hírek

Piaci körkép: fordult a kocka

A hétvégén enyhén csökkentek a koronavírus új variánsa miatti aggodalmak, ennek eredményeképpen pedig azok a részvények, amelyek pénteken komolyabb elmozdulásokat produkáltak valamelyik irányba, most az ellentétes oldalra kerültek.

Read More »

Különjárattal viszik haza a Dél-Afrikában rekedt román állampolgárokat

A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése miatt.

Read More »

Leave a Reply