Összejön a jelzőlámpa-koalíció Németországban

Eredményes volt a kormányalakítás lehetőségéről folytatott előzetes egyeztetés, így meg lehet kezdeni a hivatalos koalíciós tárgyalásokat – jelentették be a szeptemberi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson győztes szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) vezetői pénteken Berlinben.

A két hétig folytatott egyeztetés után tartott tájékoztatón vázolt menetrend alapján a következő napokban a pártok vezető testületei megtárgyalják az eredményeket és minden bizonnyal megadják a felhatalmazást a koalíciós tárgyalásokra, amelyek így legkorábban a következő héten megkezdődhetnek.

Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárjelölt kiemelte: az eddigi tapasztalatok alapján lehetőség kínálkozik „az utóbbi száz év legnagyobb ipari modernizációs programjára”.

https://www.instagram.com/p/CVDJtt1qkPh/

Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a három párt összefogásával az éghajlatvédelem követelményeinek megfelelő politika érvényesülhet Németországban.

Christian Lindner, az FDP elnöke aláhúzta: az eddigi tárgyalások hangulata és eredményei azt jelzik, hogy „korszakváltás következik a politikai kultúrában”. Azt is elmondta, hogy közös cél a bürokrácia csökkentése és olyan viszonyok kialakítása, amelyek kedveznek az egyéni munkán, erőfeszítésen alapuló társadalmi felemelkedésnek.

  • Előzmények:

A német politikai színtéren csak jelzőlámpa-koalícióként emlegetett formáció a pártok színeiből áll össze, ahol az SPD a piros, az FDP a sárga, a Zöldek pedig nem meglepő módon a zöld jelzést képviselik.

A tervezett koalíció programjának középpontjában az ipar ökológiai alapú modernizálása mellett a digitalizálás és a megújuló energiaforrások használatának előmozdítása, valamint a nyugdíjak biztonsága és a minimálbér emelése áll – ismertette Olaf Scholz.

A legutóbbi, 2017-es Bundestag-választás után rekordhosszú ideig, 172 napig tartott a kormányalakítás. Olaf Scholz tervei szerint ezúttal jóval gyorsabban, legkésőbb karácsonyig megalakul a kormány. Ez lenne az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.

Forrás: MTI / ZDFheute

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »